2020.06.28.
Ez a kerékpártúra a Tekerj a zöldbe! túrasorozat része, amely a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) támogatásával jött létre.
Tekerj a zöldbe! Balassagyarmatról túra 2020. június. 28-án vasárnap valósult meg. Az indulás reggel 8 órakor volt Balassagyarmaton az 1. Kerékpár Múzeum udvarából. A csoport 15 főből állt. A csoportot a Cserhát Különleges Mentőcsoport speciálisan felszerelt kisbusza kísérte és a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség részéről egy autó, de volt velünk kerékpárszerelő is.
Az első megálló Szügyön a polgármesteri hivatal előtti téren volt, ahol elbeszélgettünk Szügy község történelmi múltjáról. A második megálló a Berekalji horgásztónál volt, amit először körbetekertünk. Csesztvére negyed 11-re értünk oda, ahol kis pihenő és falatozás után Perédi Piroska, a Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke elvezetett minket az anyatemplomhoz és még a Püspök úr miséje előtt megcsodálhattuk az 1200-as évekbeli templomot. Később átmentünk a katolikus temetőbe, ahol Piroska megmutatta a Madách sírokat és a Kálnay sírt, majd átmentünk a Madách Emlékházba, ahol Erdei Zsuzsa körbevezetett minket. Megnéztük kívülről a Majthényi kúriát, majd lesétáltunk a Tájházhoz. Innen a Csillagösvényen keresztül megérkeztünk a Kövecsesi Teréz kilátóhoz, ahonnan az egész környéket be lehetett látni. Piroskától természetesen itt is kaptunk tájékoztatást, hogy éppen melyik hegyet, völgyet látjuk a panorámában.
3 órakor átgurultunk a Nyírjesbe, ahol kipihentük a túra fáradalmait és onnan már mindenki maga indult el haza.